Mottóm: "Ha táncolsz élsz, ha élsz táncolsz!"
Korom: 21
A hely, ahol élek: Pákozd
Mendemondához tartozom 2017 óta.
Alapítótag, és főszerkesztő vagyok. A Sorozatajánló rovatot teljes egészében én vezetem.
Minden, amit még érdemes tudni rólam:
Először is tisztázom a mottómat. Azért nem írással kapcsolatos, hanem tánccal, mert 14 éve folyamatosan néptáncolok. Konkrétan ez teszi ki az életem 50%-át. Szenvedélyem a tánc, ahogy az írás is.
Már óvódás koromban is nyaggattam a szüleimet, hogy tanítsanak meg olvasni, mert olvasni akarok. Persze ennek nem engedtek, így várnom kellett első osztályig, de megérte. Amint megtanultam olvasni, és írni, én lettem a leggyakoribb vendége a suli könyvtárának.
Az írást kicsivel később kezdtem el űzni. Mikor megkaptam életem legelső naplószerű kiskönyvét (valamin megnyertem), az első dolgom egy apró történet leírása volt. (Egy gólyáról és egy fecskéről szólt, akik összeházasodtak.)
Innentől kezdve folyamatosan írtam. Ha nem is történeteket, akkor naplót, verseket, dalszövegeket. Egyszerűen nem tudtam betelni azzal, hogy a gondolataimat papírra vessem.
2012-ben egy könyvnek is neki álltam. Eleinte egy füzetbe írtam, majd amikor megkaptam a laptopomat, akkor a teljes történetet begépeltem. Rengeteget szenvedtem vele, vagy nyolcszor álltam neki újra az egésznek, aztán nagyjából 2016-ra készen lett a regényem fele. Nagy pechemre viszont a gépem felmondta a szolgálatot, így az egész elveszett, engem meg a mai napig nem vett rá a lélek, hogy elölről kezdjem (megint).
Ezen kívül rengeteg másik történetnek álltam neki, és a fejem is tele van velük. Van amelyiket csak úgy a gépemre írom, van amelyiket a nyilvánosságnak, azaz blog formájában fellövöm a netre.
Több blognak is nekiálltam az évek alatt, de igazából egyik sem él már. Az állandó tanulás, az ihlethiány, a vizsgák miatt egyszerűen nem maradt időm az írásra, így mindet abba kellett hagynom.
De most, hogy kiszabadultam az iskolából azt tapasztaltam, hogy hirtelen rengeteg szabadidőm lett, amivel nem tudok mit kezdeni. Így ismételten nekiálltam blogolni. :) Hiába egyszerűen ha akarnám sem tudnám levakarni magamról, hogy szeretek írni.
Egyszerűen odáig vagyok azért, hogy a gondolataimat, a képzeletemből kipattant történeteket le tudom írni, és meg tudom őrizni magamnak, vagy a jövőbeni családomnak, vagy az olvasni szerető embereknek(előbb vagy utóbb ki szeretnék adni egy könyvet). Mert amikor a kezembe fogok egy-egy ilyen irományt, akkor mérhetetlenül boldog vagyok, hisz az az én munkám, amit egyes-egyedül alkottam meg. Ez egy leírhatatlan érzés. És én imádom. :)
Először is tisztázom a mottómat. Azért nem írással kapcsolatos, hanem tánccal, mert 14 éve folyamatosan néptáncolok. Konkrétan ez teszi ki az életem 50%-át. Szenvedélyem a tánc, ahogy az írás is.
Már óvódás koromban is nyaggattam a szüleimet, hogy tanítsanak meg olvasni, mert olvasni akarok. Persze ennek nem engedtek, így várnom kellett első osztályig, de megérte. Amint megtanultam olvasni, és írni, én lettem a leggyakoribb vendége a suli könyvtárának.
Az írást kicsivel később kezdtem el űzni. Mikor megkaptam életem legelső naplószerű kiskönyvét (valamin megnyertem), az első dolgom egy apró történet leírása volt. (Egy gólyáról és egy fecskéről szólt, akik összeházasodtak.)
Innentől kezdve folyamatosan írtam. Ha nem is történeteket, akkor naplót, verseket, dalszövegeket. Egyszerűen nem tudtam betelni azzal, hogy a gondolataimat papírra vessem.
2012-ben egy könyvnek is neki álltam. Eleinte egy füzetbe írtam, majd amikor megkaptam a laptopomat, akkor a teljes történetet begépeltem. Rengeteget szenvedtem vele, vagy nyolcszor álltam neki újra az egésznek, aztán nagyjából 2016-ra készen lett a regényem fele. Nagy pechemre viszont a gépem felmondta a szolgálatot, így az egész elveszett, engem meg a mai napig nem vett rá a lélek, hogy elölről kezdjem (megint).
Ezen kívül rengeteg másik történetnek álltam neki, és a fejem is tele van velük. Van amelyiket csak úgy a gépemre írom, van amelyiket a nyilvánosságnak, azaz blog formájában fellövöm a netre.
Több blognak is nekiálltam az évek alatt, de igazából egyik sem él már. Az állandó tanulás, az ihlethiány, a vizsgák miatt egyszerűen nem maradt időm az írásra, így mindet abba kellett hagynom.
De most, hogy kiszabadultam az iskolából azt tapasztaltam, hogy hirtelen rengeteg szabadidőm lett, amivel nem tudok mit kezdeni. Így ismételten nekiálltam blogolni. :) Hiába egyszerűen ha akarnám sem tudnám levakarni magamról, hogy szeretek írni.
Egyszerűen odáig vagyok azért, hogy a gondolataimat, a képzeletemből kipattant történeteket le tudom írni, és meg tudom őrizni magamnak, vagy a jövőbeni családomnak, vagy az olvasni szerető embereknek(előbb vagy utóbb ki szeretnék adni egy könyvet). Mert amikor a kezembe fogok egy-egy ilyen irományt, akkor mérhetetlenül boldog vagyok, hisz az az én munkám, amit egyes-egyedül alkottam meg. Ez egy leírhatatlan érzés. És én imádom. :)
Nincsenek megjegyzések:
Új megjegyzések írására nincs lehetőség.